Kecskeméten jártam...

Kora reggel (6.30) útnak indultunk Kecskemét városába. Az ok bonyolult. Körülbelül 8.30-ra odaértünk, majd 9-kor magamra lettem hagyva. Meg volt beszélve egy találkozó a WOW visszavonult fő kockájával (nevezzük nevén: Galdi). Először nem akartam találkozni vele, mert tudtam, hogy egy kis szívatós ratyi. De be kell vallanom a "nagy közönség" előtt, hogy nagyot tévedtem, mégpedig pozitív irányba. Be nem állt a szája, de legalább nem unatkoztam....jól éreztem magam, NA! Megmutatta Kecskemét fő látványosságait (hahaha, ez nem igaz, mert arról beszéltünk, hogy K. is olyan fos, mint Bcs). Egész nap nagyon szar idő volt, egyszer szakadt az eső, másszor sütött a Nap(L). Szarrá áztam miután Galdi elment. Anyám azt mondta, hogy tök normális feje van XDXD. Az a lényeg, hogy a mai jó nap volt, a szétült seggemet és az esőt kivéve. És kösz Galdi, hogy pesztráltál:P
na most puszipá, hív a WOW :D

Osztályom (L)

milyenezmár...

Ma temetőben voltam, kapálni.
Keresztanyám megkért, hogy menjek ki vele a temetőbe és segítsek rendbe rakni a sírokat. Ez eddig még rendben is volt, de arról nem volt szó, h elkezdünk kapálni, meg ásni. Tök hülyén éreztem magam. Ilyet csinálni egy temetőbe!
Én nem szeretném, hogy rothadó testem fölött a földet a rokonaim baszogassák, ha már ott vagyok, onnantól hagyjanak nekem békét. Elgondolkodtat, hogy mi értelme az életnek, ha halálom után is csak gondot okozok? Ezt saját magamon veszem észre, hogy nekem is mekkora fáradság kimenni a temetőbe és órákon keresztül szarakodni ott. És ez az egész mire jó? Arra, hogy a falubeliek lássák, hogy én mennyire szerettem Mamát. A szeretetet nem azzal mutatom ki, hogy milyen drága virágot veszek a sírra. A szeretetet nem kell látni másoknak, hanem csak az érintetteknek. Keresztanyám véleménye erről az, hogy ha nem tartom rendben a dolgokat, akkor a szájára vesz a falu...
És azt ki nem szarja le? Engem rohadtul nem érdekel, nekem már úgyis mindegy...

buszom...

Ülök a buszon. Nézem az elsuhanó kora reggeli tájat, amit már lehetett volna időm megszokni, de még mindig találok benne valami újat. Fülemben Sum41 ordít. Csak nézem a környezetemet és próbálom befogadni azt a gyönyört, amit ad. Arra gondolok, hogy egyszer el kéne indulni a nagy semmibe és itt hagyni ezt a nyomort, csak menni amíg a szem ellát. De ilyenkor szokott megszakadni az álmodozás, mert át kell szállnom. Megteszem.... Ülök a buszon, de nem bámulok kifelé, hanem egy gyönyörű szempárra koncentrálok, olyan amilyet én még nem láttam. Pont a szemem közé néz, és akkor nem bírom tovább, el kell fordulnom. Úgy érzem felgyulladok, lángolok, a szívem kiugrik a helyéről. Le kell szállnom, látom, hogy Ő is itt száll le, de nem merek odamenni hozzá. Bunny nyuszi módjára minden nap eljátszom ezt, de már nem csak én nézem ŐT, hanem Ő is néz engem. Majd egyszer...

első...

Elkezdtem. Nem tudom mikor fogom megunni, vagy abbahagyni, de jó ötletnek tűnt, hogy belevágok. Inkább kiírom magamból a gondjaimat, mint, hogy idegroncs legyek. Tavaszi szünet elkezdődött, én itthon döglök és WOW-ozok. Minden napra ki van találva nekem valami szarság, vagy ablakot kell takarítani, mosni, kertészkedni, takarítani. Anyának teljesen mindegy csak csináljak valamit és ne aludjak délig. Valamit kezdeni kellene az emelt média házimmal is... filmet kéne összevágni szappanoperákból. Nehéz meló, még soha sem csináltam hasonlót. Dolgozom rajta....