Ma temetőben voltam, kapálni.
Keresztanyám megkért, hogy menjek ki vele a temetőbe és segítsek rendbe rakni a sírokat. Ez eddig még rendben is volt, de arról nem volt szó, h elkezdünk kapálni, meg ásni. Tök hülyén éreztem magam. Ilyet csinálni egy temetőbe!
Én nem szeretném, hogy rothadó testem fölött a földet a rokonaim baszogassák, ha már ott vagyok, onnantól hagyjanak nekem békét. Elgondolkodtat, hogy mi értelme az életnek, ha halálom után is csak gondot okozok? Ezt saját magamon veszem észre, hogy nekem is mekkora fáradság kimenni a temetőbe és órákon keresztül szarakodni ott. És ez az egész mire jó? Arra, hogy a falubeliek lássák, hogy én mennyire szerettem Mamát. A szeretetet nem azzal mutatom ki, hogy milyen drága virágot veszek a sírra. A szeretetet nem kell látni másoknak, hanem csak az érintetteknek. Keresztanyám véleménye erről az, hogy ha nem tartom rendben a dolgokat, akkor a szájára vesz a falu...
És azt ki nem szarja le? Engem rohadtul nem érdekel, nekem már úgyis mindegy...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése